Wolfenstein
Wolfenstein the game
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
Ha 1984-ben, a Castle Wolfenstein fejlesztői, a Muse Software hitte volna, hogy megálmodott frencsájzuk egyszer alapvetően megreformálja az akkoriban még platformjátékokon nevelkedők közönséget, talán más megközelítést adtak volna az ugrándozó pixelkatonáknak. 1992-ben, néhány tejfölösszájú kaliforniai geek egyén, frissen szabadulva a főiskoláról megalkották a Wolfenstein 3D-t, s egy csapásra letették a névjegyüket az eleddig ismeretlen belső nézetű akciójátékok palettáján. Innen minden már legenda, Carmackék id Softja volt a termelékeny cég, akik ontották magukból a jobbnál jobb first person címeket (Doom, Quake), de sohasem feledték azt, hogy ez az őrület, ami már meghatározó a piacon, honnan is indult.
Egy Blazkowitz nevű ürgétől, akinek arca a folyamatosan bekapott lövések nyomán egyre jobban leamortizálódott, fittsége ürügyén még a kutyakajára is ráfanyalodott. A Return to Castle Wolfenstein 2001 végén már a reboot tökéletes mintapéldája volt. Ki ne emlékezne, amint a Wolfenstein kastély katakombájában a plafonról ugorva leütjük a Lugerrel hadonászó német bakát, majd tucatnyi wermacht-legény holttestén átgázolva kitörünk a főhadiszállásról. Ám a single élményeket is túlszárnyalta a küldetésalapú multiplayer mód, mindez a Splash Damage jóvoltából. Most az id puszipajtásaira, a Raven Software-re hárult a nemes feladat, hogy a RTCW után egy delejes folyatást kalapáljanak össze. Jó iparos legények, s az első infók alapján könnyedén a bizalmunkba fogadtuk a készülő terméket. Három nappal az Egyesült Államokból érkező tesztverzió nyüstölése után már kijelenthetjük, bár az új Wolfenstein immár meddő minden reform tekintetében, mégis egy régivonalas és élvezetes FPS lett, nem csúfolva meg a nevet, és az okkultista sztori sem annyira blőd, mint az elődök esetében.
Heinrich Himmler, az SS vezérének terve, miszerint feltámasztja az első zsarnok német királyt, I. Heinrichet, mint egyenes-ági felmenőjét, kudarcba fulladt. Azaz, mikor az első napfények megcsillantak, száraz, ámde sziporkázó orcáján, Blazkowitz ügynökünk is mozgásba lendült: levertük a villámokat hányó tesla ágyúval és néhány páncélököllel! Főhősünk viszont nem vett ki pár hét szabadságot, hogy festett francia szajhákat hajkurásszon Párizsban, hiszen a náci hadigépezet, látva, hogy haditechnikai fejlesztéseik nem válnak be a két frontra szakadt háborúban, ismét a természetfeletti erőkben keresnek menedéket. A kezdő képsorokon B.J. éppen egy német hadihajó fedélzetén kíván egyszemélyes rajtaütést végezni, ám idő előtt lelepleződik inkognitója, panaszkodni azonban nincs ideje, s az elsöprő túlerő ellen egy misztikus műtárgyat, a Thule-t veti be, melynek kiáradó energiája leolvasztja még a húst is az ellenség csontjairól. Az egész sztori, egy új, a nácik által felfedezett energiaforrás, a Black Sun körül forog. A hozzá kapcsolódó és a birtokunkban lévő medállal képesek leszünk a Black Sunt fegyverként alkalmazni, továbbá egy párhuzamos dimenzióban kavarva olyan különleges képességek előnyét élvezhetjük, mint a Bullet Time, vagy éppen egy védőpajzs magunk körül. Ezen felül létezik egy párhuzamos világ, ahonnan az energia manifesztálódik, ám ide egyelőre csupán a kopaszodó, drótkeretes szemüveget viselő gaz német tudósok tudnak átjárót nyitni. A mi feladatunk az, hogy a germánok körmére csapjunk, nehogy a fronton élesben is bevethessék csodafegyverüket, megfordítva ezzel a rájuk nézve kilátástalan háború végét.
Végre nem csak a statisztikáinkon mutat jól, hogy egy-egy ereklye a birtokunkba került -melyekből mellesleg nem is találunk túl sokat-, alaposan ki kell fundálni, hogy mire költjük el bevételünket. Az alapvető világháborús géppisztolyokat, karabélyokat hatásosabb elsütő-szerkezettel vértezhetjük fel, a megfelelőekhez távcsövet, nagyobb tárat, visszarúgás-csillapítót, hatékonyabb sebzést vásárolhatunk, egy KAR puska és egy csúcsra járatott MP40-es géppisztoly viszonylag sokáig hűséges és hatásos társunk marad, de a repertoárhoz tartozik még a durvább MP43 gépkarabély, de ideiglenesen a páncélököl és a lángszóró is. Utóbbi közepes távolságra is hatékony grillezett fritzeket gyárt mindenkiből egy szempillantás alatt, a CoD: World at War óta nem volt még ennyire ütős. Ami már csupán a fikció műve, mégis a Wolfi-univerzumhoz kapcsolódik és a RTCW-es Übersoldat-darálás óta kellemes emlékeket gerjesztő Tesla-Gun is visszatér, elsőnek még elég gyengécske, kisebb elektrosokkal operáló formában, de az upgrade után végre teljes pompájában muzsikál: minden közelben tartózkodó nácit folyamatos villámveréssel súlyt. Hiába a Tesla a kedvenc, amikor a Black Sun energiáját használó Leichenfaust egy szempillantás alatt csontvázzá kopasztja a tisztelt delikvens testét, s akkor még a többi, szintén extra durvaságokkal operáló gyöngyszemről nem is ejtettem szót (s ezek fejlesztéseiről sem). Szóval a Wolfenstein hangzatosan és a gyakorlatban is kiválóan működő fegyverarzenált helyez a köztudatba, melyekkel öröm a játék, nem fogunk csak egy-két fajtát preferálni, egyik sem jobb, vagy hatékonyabb a másiknál. Egyedül anyagi keretünk szabhat gátat annak, hogy minden egyes fejlesztést kipróbáljunk minden mordályra, a játék közepénél már tanácsos eldönteni, hogy melyik lesz a befutó. De sebaj, a következő újrajátszásnál más és más összeállítások mellett tehetjük le a voksunkat.
A játékmenet fogyaszthatóbb és csúcsra járatottabb, mint valaha. Isenstadt változatos helyszín, jól láthatóan elkülöníthető kontraszttal ellátva a különböző területeket. A falakon belül a mi közbenjárásunk nélkül is folyik az élet: az ellenállók harcolnak a németekkel, míg mi elkerüljük a harc magját. A küldetéseket elsősorban Kreisau Circle és a Golden Dawn adja, s nem csak egy aktív missziónk lehet, hanem párhuzamosan több is. Felvesszük, teljesítjük és leadjuk. Mi döntjük el, hogy melyikkel részesítjük előnyben. Kezdtem az elején aggódni, hogy a szabadság csupán illúzió és csak néhány elágazás közül választhatunk, de nem, a nagy műgonddal megalkotott Isenstadtban el hisszük, hogy tényleg ilyen egy német város, külvárossal és belvárossal, bármerre mehettünk, persze csak a józanész határain belül. Az arányok kivallóak, nem veszünk el benne, de nem is támad klausztrofóbiánk. A főbb küldetéseknél nagyobb szakaszok nyílnak meg, ahová csak akkor juthatunk, ha elérkezett a pillanat. Ha akarjuk, benézhetünk a misszióhoz egyáltalán nem kapcsolódó polgári lakásokba is kincsek, vagy német tisztek naplójegyzetei után kutakodva (melyek jól rávilágítanak arra, hogy milyen ellenfelek és nehézségek várnak ránk a későbbiekben), mulathatjuk az időt a feketepiacon fegyverünk fel spécizésével. A város nyújtotta folyamatos veszélyérzet, az akárhol felbukkanó náci osztagok és az akció révén egy percnyi – Far Cry 2-szerű - üresjárat sem található a játékban. Talán régivonalas arc lennék? Mégis, a bejáratott hagyományokra épülő játékmenet teljességgel magához láncolt.
A Thule medállal a nyakban még Blazkowicznek sem lehet félnivalója. Ám az ellenfelek összetétele - és főleg, az, hogy a játék első negyedétől kezdve felbukkannak a Black Sun képességét használó arcok is – megkövetelik, hogy mi is földöntúli energiákhoz nyúljunk, ne pedig csak a nyers, ólom diktálta összecsapásokhoz. Mindenekelőtt a Thule-hez csak akkor tudunk új kunsztokat vásárolni, ha küldetések során hozzájutunk az megfelelő kristályokhoz, melyeket általában a németek már birtokolnak. A Veil segítségével átléphetünk a már taglalt másik dimenzióba, amikor a kép zöldes derengésűre vált, s ahol különféle groteszk külsejű lények folyamatosan termelik számunkra a Black Sun energiáit. Szintén itt bukkanhatunk különböző átjárókra, melyek egyrészt a továbbhaladásunkat is segítik, oly módon, hogy láthatóvá válnak az épületek falán rések, vagy a való világban nem észrevehető létrák. Másrészt olyan ellenfelek gyenge pontjai is megmutatja a Veil, melyeket egyszerű fegyverekkel képtelenek lennénk sebezni. A másik képesség a Mire névre hallgat, ilyenkor az idő lelassul, kényelmesen lőhetjük vele szitává a mezei fritzeket, vagy juthatunk túl piszkos csapdákon, ahol az ilyenfajta gyorsaság elengedhetetlen. A Shielddel egy energiapajzsot vonhatunk magunk köré a kényes szituációkban, ahol a távolsági fegyverek és ártó szándékú energialabdákat hajigáló Black Sun hívő nácik nem jelentenek veszélyt egy bizonyos ideig. Végül az Empower támogatásával mezei fegyvereink sebzése kap egy tekintélyes löketet, ha úgy vennénk észre, hogy az előttünk dühöngő szörnyetegen nem fog semmi.
Minden képesség természetesen a fegyvercsempészeknél tuningolható is: a Veil esetében a falon átjáráshoz sem kell már „noclip” cheat, a Mire-rel még lassabbá válnak majd ellenfeleink, a Shield azon felül, hogy megfogja a lövéseket, vissza is veri azokat, míg a turbó Empowerrel olyan erősek lesznek a lövéseink, hogy a nagyon szilárd anyagokat is átviszik. Nem semmi összeállítás. Sőt, ha van elég Black Sun energiánk egyszerre több képességet is aktivizálhatunk, személyre szabható taktikázásnak adva lehetőséget! Honnan nyerhetünk energiát? A medál egyrészt lassan és nyögvenyelősen újratöltődik magától is, ám célszerűbb, ha egyszerűen odaállunk egy Black Sun forrás mellé, és lám újra telítődtünk sötét misztikummal, de meglovasíthatjuk a németek által kék hordókban tárolt összegyűjtött energiákat is.
Irtózatos hangulata van a játéknak, sőt az előzetes videók még a felét sem képesek visszaadni mindennek. Az akciók közben folyamatosan mozgásban vagyunk, fedezékbe húzódunk, hogy felkészüljünk egy új képességünk bevetésére. A szimpla lövöldözés a változatos fegyvereknek hála markánsan idomul a Black Sunnal való játszadozáshoz. Bármikor válthatunk két harcmodor között, minden a játékosokon múlik, nyolc év tapasztalatainak hála. Az ellenfelek brutálisak és az elborult agyszülemények torz gyermekei. Amint szembekerülünk az első misztikus kunsztokkal dobálózó ellenségekkel, érdekes bizsergést érzünk a tarkónkon. Ott állunk egy mezei géppityuval az energiapajzsal védett szakasz előtt és agyalunk, hogy mi lesz most. Imádtam, mikor a zeppelinek körül hemzsegő nácikat irtottam! A fémimplantátumokkal felvértezett Übersoldatok sem hiányozhatnak, náluk a nyers erő helyett az ideális pozíció és a ki-kilövöldözött magas tűzerő a nyerő, mint korábban is. És igen! Visszatértek a fekete bőrruciban feszítő bögyös náci leányzók is, akik kegyetlensége példátlan, iszonyú fürgék, sikoltoznak és pontosan viszik be a találatokat. Némely láthatatlan katona két-három ütéssel is kivégzi Blazkowitzünket, ám az igazi ütős boss-okat sem hagyták otthon Ravens-ék, hatalmas méreteikkel, nyers erejükkel hozzák ránk a frászt. Bár kevésbé gondolkodtató a kinyírásuk, mégis élveztem az összecsapások minden percét.
Kissé tartottunk tőle, hogy a játék még mindig az id Tech 4 engine-t használja a már formálódó Tech 5 helyett, ám már az első pályán minden kétségeink szertefoszlottak és igazolták, hogy még a 2004-ben debütált Doom motor is képes futás közben markáns vizuális orgiával elkápráztatni mindenkit. Igazából csupán az összkép a meggyőző, mert külön-külön minden objektumon látszik már az idő vasfoga, bármennyire is igyekeztek a Hollóháziak. A külső terek falait, a város kellő méretét látva belekötnivalónk csak az volt, hogy azért akad bőven olyan útvonal, melyre csak azért se tudunk rálépni. Igazából a karaktermodellek aprólékosságán látunk ma is kellően piacképes megoldásokat: minden német baka, szörnyeteg minőségi képet ad, mozgásuk is rendben van, sőt viszonylag elfogadható mesterséges intelligencia is kijutott nekik, azon felül, hogy nem mindig képesek ésszerű manőverekre külső területeken. A zene a szokásos dinamikus lüktetésű, igen jól sikerült darab, következtethetünk belőlük céljaink nagyságára, az előttünk álló fenyegetettségre és hatásvadász fordulatokra. Legalábbis bennem így tudatosult.
Vegyünk egy mély lélegzetet! Ki várt ennél többet az új Wolfensteintől? Senki. Akkor örüljünk annak, hogy semmi fércmegvalósítás nem rontja a megítélésünket, a játék azt adja, amit egy klasszikus darabokon edződött FPS-fan manapság álmodhat. Egy stílusos, régi időkre emlékeztető darálást, némi misztikus halandzsával, régi szellemben gyűjtögethető extrákkal, fejleszthető fegyverekkel, speciális képességekkel ééééééés… a jóseggű náci elit hölgyekkel. Kötözködni persze lehet, meg indokolt is, bugyuta ellenfelek, meg némi behatároltság azért előfordul, meg a külcsín is lehetne szebb. A cucc viszont nem válik unalommá egy percig sem, annak ellenére, hogy markánsan kiemelkedő elemeket nem tesz le az asztalra, hanem ezek egyvelege adja meg a siker 9-10 órájának receptjét.
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Mai: 1
Tegnapi: 2
Heti: 22
Havi: 146
Össz.: 112 601
Látogatottság növelés
Wolfenstein - © 2008 - 2024 - wolfenstein.hupont.hu